2009. március 23., hétfő


Megtehetnéd - a kedvemért -
hogy lábujjhegyen távozol.
Halkan csukod be az ajtót életemre.
Elmész szépen, és nem kukucskálsz,
nem kell hogy lássad, mennyire fájsz.
A kártyavár összedől, hiába futsz a sors elől.
Eltűnik a csillogás, kialszik a fény és a villogás.
Nem maradnak, csak emlékek, elmúlnak az érzelmek.
Egyszer te sem kell, hogy féltsél, és én sem kell, hogy féltselek.

2 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés